LED világítások, fényforrások a szobában

Miért éri meg LED-világítást használni?

2024.06.19.
Talán mára már elmondható, hogy nincs olyan háztartás, ahol nem található LED-fényforrás. Azok, akik tudatosan szeretnék csökkenteni háztartásuk energiafogyasztását, biztosan használnak LED-világítást, hiszen a hagyományos izzókhoz képest akár 80-90%-kal több energiát tudnak így megtakarítani.

A LED története

A LED egy rövidítés, amely a „Light Emitting Diode” szavak kezdőbetűiből tevődik össze, jelentése pedig fényt kibocsátó dióda. 1962-ben ifj. Nick Holonyaknak sikerült a látható fényű LED-et kifejlesztenie. 1972-ben nagy áttörést értek el a kék fényt kibocsátó LED felfedezésével. Ezzel nagy fényerő-növekedést értek el, aminek munkája 2014-ben Nobel-díjat is érdemelt. A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően a LED-ek egyre jobb és jobb teljesítménnyel kerültek a piacra.

Hogyan működik a LED?

A klasszikus villanyégőkkel összehasonlítva a LED technológiája teljesen eltér a hagyományos izzókétól, ezért sok speciális tulajdonsággal rendelkeznek. A LED félvezető fényforrás, amely nem tartalmaz gázt, sem szálat, mint a klasszikus villanykörte. Tulajdonképpen a LED olyan dióda, amelynek két pontjára, ha feszültséget kapcsolunk, akkor fényt bocsát ki. A diódára adott áramforrás a dióda anyagában lévő atomok elektronjait gerjeszti, így azok nagyobb energiaszintű elektronpályára lépnek, és fotonokat bocsátanak ki. A foton a fény legkisebb elemi egysége. A LED-ek az elektromos energiát így fényenergiává alakítják, a fénysugár pedig közvetlenül az elektronok által kerül kibocsátásra, nem pedig hőhatás révén.

A LED előnyei

Energiahatékony


Mivel rendkívül magas hatékonysággal állítják át az elektromos energiát fényenergiává (közel jár a 100%-os energiaátalakításhoz), így jóval kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományos izzók vagy fénycsövek, és csökkentik a szén-dioxid, valamint más káros anyagok kibocsátását is. Akár 80%-kal csökkenthetjük az energiafogyasztást, ha LED-et választunk a hagyományos világítás helyett. A LED-eknek nincs melegedési idejük, felkapcsoláskor azonnal a kívánt fényerőt biztosítják számunkra. 

LED fényforrást teker be egy éjjeli lámpába egy kéz

Magas élettartamú

Energiahatékonyságukból következik, hogy élettartamuk rendkívül magas. Minőségtől függően akár 15 000–100 000 órát képesek világítani, és vannak szinte örökéletű változatok is. 

Tartós, törhetetlen

Mondhatni, hogy karbantartást nem igényelnek, mivel nincs a LED-nek mozgó alkatrésze, ezért jóval kevésbé hajlamos meghibásodásra. Üveg helyett LED-chipekkel készülnek, ezért gyakorlatilag törhetetlen. Más izzókkal ellentétben, az esetleges sok ki-be kapcsolásnak nincs hatása a LED-ek élettartamára.

Sokszínű felhasználásra ad lehetőséget

Manapság a LED-fényforrások szinte korlátlan formavilágban elérhetők. A leggyakoribb továbbra is az „égő”, hiszen ez a hagyományos lámpákba is beszerelhető. Egyre népszerűbbé válnak a LED-szalagok is, hiszen ezek rejtett fényként rögzíthetők akár polcok aljára, ágytámlák mögé vagy szekrények alá is. Számos LED alkalmas dimmelésre és színváltásra is, mellyel biztosított otthonunkban a hangulatfény, az éjszakai fény akár dekorációs céllal is.

A LED hátrányai

A pozitív tulajdonságok mellett alig található hátrány a LED-technológiában. Korábban talán ilyen tényező volt a magasabb ár, ám a dinamikus fejlődésnek köszönhetően már abszolút megfizethetővé váltak a LED-ek. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy hosszú távú, akár évtizedes befektetést jelentenek, és a villanyszámlán szinte azonnal érzékelhető a kedvező hatásuk. 

Talán legkedvezőbb áron jelenleg az MVM Home&Pro oldalán érhető el a termék, ahol energiatakarékos LED-fényforrásokat és víztakarékos perlátorokat (vízsugár-szabályozókat) csomagoltunk össze. A kivételes kedvezménnyel megvásárolható csomagokat díjtalanul szállítjuk!  

Rendelje meg online pillanatok alatt, és csökkentse áramszámláját!

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Részletes információ a sütikről.