account_balance_wallet
Hőtermelő berendezés korszerű hőszivattyús fűtésre való cseréjével akár 20% energiamegtakarítás érhető el.
Alapvetően új építésű ingatlanokban javasolt hőszivattyút telepíteni, ugyanakkor előfordulhat olyan eset is, amikor gázkazánról hőszivattyúra éri meg váltani. Ez esetben fel kell mérni, hogy a meglévő fűtési rendszerünk milyen, és van-e szükség változtatásra, hiszen a radiátoroknál melegebb víz cirkulál, mint a padló- vagy felületfűtésnél. Mivel a hőszivattyút inkább utóbbi megoldásokhoz találták ki, ezért a hagyományos radiátorok esetén egy igazán hideg télen a hőszivattyúnak gondot jelenthet a meleg víz felfűtése.
Különböző típusú hőszivattyúk léteznek. Az egyik – a legköltségkímélőbb, legegyszerűbb megoldás – a levegő-víz típus (más néven levegő hőszivattyú), amely a levegőből nyeri az energiát, és vizet használ a hő közvetítésére.
A talajvíz természetes energiáját hasznosító megoldás esetén víz-víz típusról (más néven talajvízzel működő hőszivattyúról) beszélhetünk, amely a talajvízből nyeri ki a hőenergiát, majd lehűtve visszajuttatja azt a talajba.
Vannak talaj-víz hőszivattyúk is (geotermikus hőszivattyúk), amelyek a talajból nyerik ki a hőenergiát. Utóbbi két típus jóval költségesebb beruházást igényel, és bizonyos esetekben engedélyköteles is lehet.
A hőszivattyú előnyei:
savings
Gazdaságos fűtés: A hőszivattyúk a legjobb energiahatékonyságot biztosítják régi vagy új építésű ingatlana számára. Akár 70%-os fűtésköltség- megtakarítást érhet el, ezzel jelentősen csökkenteni tudja rezsiköltéségét.
fast_forward
Gyors megtérülés: Meglévő fűtési rendszer átalakítása során a jelenlegi rezsiárakkal számolva 2-4 év megtérüléssel számolhatunk, míg új ingatlan építése esetén - használattól függően - mindössze 2-3 év a várható megtérülési idő. Akár önállóan, akár más fűtési rendszerekkel együtt is alkalmazható, nem feltétlenül szükséges a már meglévő hőtermelő berendezést vagy hőleadó rendszert lecserélni.
local_fire_department
Melegvíz-előállítás: A hőszivattyús rendszer nemcsak fűtésre, hanem meleg víz ellőállítására is használható, típustól függően akár fürdéshez, kézmosáshoz, mosogatáshoz felmelegített víz tárolására is alkalmas lehet. Használatával akár 70%-kal is csökkentheti a meleg víz előállításához szükséges energia felhasználását a villanybojleres vagy gázbojleres megoldáshoz képest.
heat_pump
Hűtésre is: A meleg időszakokban a hőszivattyúk képesek megfordítani a folyamatot, és úgy viselkednek, mint egy légkondicionáló egység. A levegő-víz hőszivattyúk nyáron kényelmesen átkapcsolhatók hűtési üzemmódba. A hűtéshez természetesen megfelelő hőleadó egységek is szükségesek (pl. radiátoros fűtés esetén nem működik a hűtési funkció).